2019. október 30., szerda

Borítóháború - negyedik kör – megváltozott borítók | Battle of the Covers - round four – changed covers

 

! PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH !

Sose ítélj meg egy könyvet a borítója alapján.

Én ezzel teljes mértékben egyetértek, hiszen a könyv külseje nincs hatással a tartalmára. Viszont nézzünk szembe a ténnyel: mindannyira szeretjük a szépséges borítókat. Elég régen volt már borítóháborús bejegyzés, és még két fordulónak az eredményét meg sem osztottam veletek, szóval arra gondoltam, hogy ennek most pont itt van az ideje. Ebbe a borítóháborúba olyan regények kerültek be, amelyeknek a borítója gyökeresen megváltozott a megjelenésük előtt vagy éppen után.
Most pedig kezdjünk is bele! ♥

Amo Jones: Malum - Part One
Amo Jones Malum című regényének első és második része számomra mindenféle kérdés nélkül a 2019-es év legeslegjobb könyvei közé tartoznak, és már tűkön ülve várom a folytatást. Az első rész kapott egy borítót, ami, őszintén megmondva, nekem nagyon is tetszett, szóval egy kicsit sajnáltam is, hogy újat fog kapni ez a kötet, mert szerintem igazán szép lett. De aztán megláttam a második verziót... Te. Jó. Ég. Lélegzetelállítóan gyönyörűséges lett, és bár nekem az első is nagyon tetszik, de azt el kell ismernem, hogy ez sokkal, de sokkal jobban illik az előző könyvekhez is. Elmondhatatlanul szépséges lett. ♥ A döntés számomra igazán nehéz volt, hiszen mindkettő nagyon elnyerte a tetszésemet, de most mégis a másodikra szavazok.

 

Egy kis statisztika:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 27
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 110
Összességében, az én szavazatommal együtt az a második verzióra 111, az elsőre pedig 27 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese a második verzió lett.

 

Kim Karr: No Pants Required
Kim Karr írónőtől már volt szerencsém olvasni, viszont sajnos még a No Pants Required-re nem került eddig sor, pedig már régóta az olvasómon várakozik, kifejezetten jó kis olvasmánynak ígérkezik a fülszövege alapján. És hát, valljuk be, mind a két borítója is egészen figyelemfelkeltő lett. Nekem ennél a könyvnél nagyon nehéz volt a döntés, hiszen mindkettő nagyon tetszik nekem, viszont úgy gondolom, hogy az első egy picivel azért kreatívabb lett, és ezért az én szavazatomat most ez a borító kapja meg.

Egy kis statisztika:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 43
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 94
Összességében, az én szavazatommal együtt az első verzióra 44, a másodikra pedig 94 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese a második verzió lett.

 

Kennedy Fox: Falling for the Bad Boy
Kennedy Fox könyveit egyenesen imádom, és a Bedtime Reads sorozatuk is magasan az egyik legnagyobb kedvencem. A Falling for the Bad Boy még a kezdetekben nemcsak teljesen más borítóval, de teljesen más címmel volt megvásárolható, azonban mára már mindkettő megváltozott. A My Week with the Bad Boy címet a Falling for the Bad Boy cím váltotta fel, és a borító is jóval világosabb lett. Szerintem ez a változás abszolút pozitív lett, hiszen, ahogy majd lentebb is láthatjátok, a szavazók többségének elnyerte a tetszését a második verzió, engem is beleértve. ♥
Ui.: Ha szeretnétek, akkor most ingyenesen elkezdhetitek olvasni a Bedtime Reads sorozatot, hiszen a Falling for the Bad Boy ingyenesen beszerezhető.

 
  
Egy kis statisztika:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 49
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 97
Összességében, az én szavazatommal együtt a második verzióra 98, az elsőre pedig 49 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese a második verzió lett.

 

Jessica Hawkins: Right Where I Want You
Jessica Hawkins írónőtől sajnos még nem volt alkalmam olvasni, viszont a Right Where I Want You című kötete nagyon is felkeltette az érdeklődésemet. Viszont csakúgy mint az előző regény, ez sem így nézett ki először, és a címe is teljesen eltérő volt. A The Bad Boy Issue cím a Right Where I Want You-ra változott, és a kötet teljesen új kinézetet is kapott. Nekem sokkal, de sokkal jobban tetszik az új külső és az új cím is, szóval az én szavazatomat a második verzió kapja.


Egy kis statisztika:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 15
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 120
Összességében, az én szavazatommal együtt a második verzióra 121, az elsőre pedig 15 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese a második verzió lett.

 

Elle Kennedy: Off-Campus sorozat
Elle Kennedy Off-Campus sorozata még mindig magasan az egyik legnagyobb kedvencem, még mindig nagyon szívesen újraolvasom, ha van rá időm. Nekem személy szerint a borítók első verziói az igaziak, nekem ezekkel van meg az egész sorozat, valahogy ezek mindig is jobban is tetszettek. A második verziók sem rosszak, nekem azok közül legjobban a The Mistake borítója tetszik.
Szóval mindent figyelembe véve, nekem az eredeti borítók tetszenek a legjobban, szóval így minden regénynél ezek fogják megkapni a szavazatomat. ♥


Egy kis statisztika - Az üzlet:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 103
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 45
Összességében, az én szavazatommal együtt az első verzióra 104, a másodikra pedig 45 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese az első verzió lett.

 

Egy kis statisztika - A baklövés:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 107
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 44
Összességében, az én szavazatommal együtt az első verzióra 108, a másodikra pedig 44 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese a első verzió lett.

 

Egy kis statisztika - A pont:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 117
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 37
Összességében, az én szavazatommal együtt az első verzióra 118, a másodikra pedig 37 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese az első verzió lett.

 

Egy kis statisztika:
Az első verzióra érkezett szavazatok száma: 105
A második verzióra érkezett szavazatok száma: 46
Összességében, az én szavazatommal együtt az első verzióra 106, a másodikra pedig 46 szavazat érkezett. Így a borítóháború győztese az első verzió lett.

 

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést, remélem, hogy tetszett nektek! ♥ A legújabb fordulónak a szavazása már folyik is az Instagram oldalamon (ezúttal ismét az eredeti és a magyar borítók vannak a főszerepben), szóval ha van kedvetek, akkor szavazzatok. Az Instagram felhasználónevem: fruzsi829
Legyen csodás napotok! ♥

 
Never judge a book by its cover.

I really do agree with that statement, because the cover does not have an effect on what is in the novel. But let’s face it: we all love beautiful covers. I missed doing these Battle of the Covers post, and it was months ago that I have uploaded a post like that, you liked these, so now I'm bringing back these. ♥ And, shame on me, I haven't even shared the results of two rounds with you, so firstly, I'm gonna do these. So in this Battle of the Covers, I showed you some book covers that were changed before the book was even released or even it happened after.
Now, let's start! ♥

Malum - Part One by Amo Jones
I can not even tell you how much I loved Malum - Part One and Malum - Part Two by Amo Jones, these are definitely my biggest favourite novels of 2019, and I am impatiently waiting for the next ones in this series. Before it was even released, Malum - Part One got a cover, and to be honest, I really loved it and I was kinda said that it would be changed, because I really do think that it is a beautiful cover. But then... Then I saw the changed one. Oh. My. God. It is breathtakingly gorgeous. And yes, I do love the first one, but I have to admit that the second perfectly matches the previous books in this series with those darker colours. Words can not express how beautiful is this cover. ♥ That decision was super hard for me, because as I have already mentioned before I do love both, but I love the second version a little better. So, I vote for this cover.

 
 
A little statistics:
Votes for the first version of the cover: 27
Votes for the second version of the cover: 110
All in all, with my vote the second has 111 votes, and the first one has 27. So, the winner of the battle is the second version.

 

No Pants Required by Kim Karr
I have already read some books by Kim Karr, but unfortunately I have not read No Pants Required by her yet, however I do have it on my Kindle, and just by reading the blurb, I think it will be an awesome story. And well, let's just admit it, both cover are pretty eye-catching. For me, it was a little bit hard to decide which cover is the more beautiful one, because I do like both, but I think the first version is a little bit more creative, so I vote for that cover.

 
 
A little statistics:
Votes for the first version of the cover: 43
Votes for the second version of the cover: 94
All in all, with my vote the first version has 44 votes, and the second one has 94. So, the winner of the battle is the second cover.

 

Falling for the Bad Boy by Kennedy Fox
I really adore the Kennedy Fox books, their Bedtime Reads series is one of my biggest favourites. At the beginning, Falling for the Bad Boy not only had a different cover, but a different title too. The title of this novel was My Week with the Bad Boy, but it was changed to Falling for the Bad Boy, and the cover became a lot lighter too. I really do think that this change is very positive, because as you can see, the second version got a lot more votes from you. And yes, I like the second cover better too, so I vote for that one too.
PS.: If you haven't read this series yet, but you really want to start it, now it is the perfect time, because Falling for the Bad Boy is currently free.

 
A little statistics:
Votes for the first version of the cover: 49
Votes for the second version of the cover: 97
All in all, with my vote the second version has 98 votes, and the first one has 49. So, the winner of the battle is the second cover.

 

Right Where I Want You by Jessica Hawkins
Unfortunately, I have not read Jessica Hawkins' novels yet, but one of her books, more exactly Right Where I Want You, really caught my attention. But just as the novel I was writing before, it had a totally different cover and title before it was even published. At first, this book was The Bad Boy Issue, but it changed to Right Where I Want You and also, it got a completely different look. I love the new cover and title a lot better, so I vote for the second version.


A little statistics:
Votes for the first version of the cover: 15
Votes for the second version of the cover: 120
All in all, with my vote the second version has 121 votes, and the first one has 15. So, the winner of the battle is the second cover.

 

Off-Campus series by Elle Kennedy
The whole Off-Campus series by Elle Kennedy is still one of my biggest favourite book series ever, I love rereading these novels whenever I have some time to do so. Personally, I love the original covers better, for me, these are the most perfect for these stories, I always liked them better. I am not saying that the second versions are bad, they are indeed beautiful, and I really do love the second version of The Mistake's cover.
So, taking everything into account, I prefer the first versions, so I vote for these covers. ♥


A little statistics - The Deal:
Votes for the first version of the cover: 103
Votes for the second version of the cover: 45
All in all, with my vote the first version has 104 votes, and the second one has 45. So, the winner of the battle is the first cover.

 

A little statistics - The Mistake:
Votes for the first version of the cover: 107
Votes for the second version of the cover: 44
All in all, with my vote the first version has 108 votes, and the second one has 44. So, the winner of the battle is the first version.

 

A little statistics - The Score:
Votes for the first version of the cover: 117
Votes for the second version of the cover: 37
All in all, with my vote the first version has 118 votes, and the second one has 37. So, the winner of the battle is the first cover.

 

A little statistics - The Goal:
Votes for the first version of the cover: 105
Votes for the second version of the cover: 46
All in all, with my vote the first version has 106 votes, and the second one has 46. So, the winner of the battle is the first version.

 

Thank you so so much for reading this post, I hope you liked it. ♥ The voting for the next round is already up in my Instagram stories, if you want, you can vote (I would like to compare the original and Hungarian covers of some books with you). My username: fruzsi829
Have a wonderful day! ♥

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése