2021. július 28., szerda

Top 5 Szerda – kedvenc betűtípusok borítókon | Top 5 Wednesday – favourite fonts on covers

 
! PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH !
 
Sziasztok!
Még évekkel ezelőtt, amikor elkezdtem blogolni, megláttam, hogy több magyar blogger is részt vesz a Top 5 Szerdában, nekem is nagyon megtetszett ez a heti kis posztolás, szóval csatlakoztam hozzájuk. Én személy szerint nagyon élveztem ezeknek a bejegyzéseknek az elkészítését, és arra gondoltam, hogy jó lenne ismét belefogni, szóval itt is van az első, visszatérésem utáni Top 5 Szerdás poszt.
Az eheti téma a borítókon látható címek betűtípusait veszi célba, szóval mutatom is, hogy nekem mely borítókon tetszenek a legjobban a címek megjelenítései. A könyveket teljesen véletlenszerű sorrendben sorolom fel.
Jó böngészést!
 
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi
Már csak azzal, hogy ránézek ennek a sorozatnak a borítóira, ellepnek a jobbnál-jobb emlékek. A Szent Johanna Gimi volt az első könyvsorozat, amit a saját magam szórakoztatására olvastam el, kevesebb mint egy hét alatt a végére is értem. Már nem mostanában történt az, amikor besétáltam a könyvtárba és megakadt a tekintetem az első köteten, a Kezdeten. Kikölcsönöztem, és másnap már mentem is vissza, hogy kihozhassam a sorozat következő részét. Az első olvasás óta már számtalan alkalommal újra elővettem ezeket a regényeket, a tizenharmadik újraolvasás után már nem is számoltam ezeknek a számát. Igen, nekem ez ennyire tetszik. Számomra ez az egyik olyan könyvsorozat, amely bármikor és bármilyen helyzetben mosolyt tud csalni az arcomra. Ifjúsági regényeket manapság már nem szoktam olvasni, viszont Leiner Laura alkotásai itt kivételt képeznek, az ő új köteteit mindig nagy izgalommal várom.
Szóval a Top 5 Szerdának ezen listájára nálam azért került fel ez a sorozat, mert már csak a cím betűtípusa olyan nosztalgikus érzést kelt bennem, egyszerűen imádom. (Ide azért a Reményt hoztam, mert a Szent Johanna Gimi kötetek közül ez a legnagyobb kedvencem.)
 

Staci Hart: For Love or Honey
Ez a regény egy elég friss eleme a mai listának, hiszen én is csak néhány órával ezelőtt fedeztem fel, viszont rögtön beleszerelmesedtem a borítójába. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legimádnivalóbb és legszebb borító, amit valaha láttam. Imádom a cím betűtípusát, egyszerű, mégis nagyszerű, és a körülötte lévő díszítés csak még különlegesebbé teszi.
 


Penelope Douglas: Birthday Girl & Kristen Callihan: Dear Enemy
Én kifejezetten szeretem az olyan borítókat, amelyeken a könyv címében is rejlik még egy kép. Az ilyen ábrázolások mindig is le tudtak nyűgözni, jelenleg a legnagyobb kedvenceim Penelope Douglas Birthday Girl című regényén, és Kristen Callihan Dear Enemy című alkotásán láthatóak.
 
 

Devney Perry: Wild Highway
Nálam mostanában Devney Perry nélkül nem létezik borítós lista. Ennek az írónőnek annyi gyönyörűbbnél-gyönyörűbb borítója van, minden egyes alkalommal, mikor egy új leleplezésre kerül sor, szinte eláll a szavam. Imádom a betűtípusait, ehhez a bejegyzéshez a Wild Highway című regényét választottam, mind a cím stílusa, mind a színe olyan jól harmonizál a borító többi részével. Kifejezetten tetszik még nekem az, ahogy meg van jelenítve a sorozatnak a címe is, az a kis táblás megoldás igazán kreatív, egyszerűen nem tudok betelni ezzel a szépséggel.
 


Cora Reilly: Bound by Vengeance
Cora Reilly a kedvenc írónőim egyike, és majdcsak nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy a Born in Blood sorozata új borítókat kap. Én imádtam az eredetieket is, na de az újak valami eszméletlenül csodálatosra sikeredtek. A sorozatból nekem a személyes kedvenc borítóm a Bound by Vengeance-é, nagyon tetszik, hogy a „vengeance” szó így, pont a szív közepébe lett beépítve (az új borítóknál egy-egy szó mindig szerves része a kinézetnek, viszont ennél szerintem kifejezetten ütősre sikeredett), a végeredmény valami elképesztően gyönyörű lett. 
 
 
Ennyi is lett volna mára, remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a bejegyzés. Ha esetleg kedvet kaptatok ti is a Top 5 Szerdázáshoz, Molyon van egy külön zóna is (katt ide), ahová belinkelhetitek a posztjaitokat. Goodreads-en is van egy csoport hozzá (katt ide), ha szeretnétek angolul is ilyeneket olvasni, akkor mindenképpen érdemes benézni oda is.
 
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok az én listámat.
Legyen csodás napotok!
 
xoxo, Fruzsi
Hi everyone! 
A few years ago, when I first started blogging, I discovered that a lot of Hungarian bloggers participate in a weekly challenge thingy called Top 5 Wednesday. I really liked this idea, so I joined too. When I started, I really loved doing these posts, so I thought it would be good to make these lists again, so here is my newest Top 5 Wednesday post.
The topic for this week focuses on title fonts, so I am going to show you my biggest favourite fonts on covers. I will list the books in no particular order.
Happy reading!

Szent Johanna Gimi (St. Joan of Arc High School) by Laura Leiner
The covers of this series always bring me back the most amazing memories. This was the very first book series I have read for my own entertainment, and I devoured it in less than a week. Many years ago, I went to the library and saw the first book of this series. I borrowed it, and the next day, I went back to the library to get the next one. I have reread it so so many times, honestly I stopped counting after the 13th rereading session. Yes, it is that good. It is one of my comfort reads. I dont read YA anymore except for Laura Leiner’s books.
So that is why I am adding this series to my favourite fonts list, because the font of these novels just give me a nostalgic feeling, I just simply adore it. (On this picture you can see the cover of the 5th book, it is my biggest favourite.)
 
 
For Love or Honey by Staci Hart
This is a pretty new addition to this list, because I have discovered this cover today, but I just instantly fell in love with it. It is one of the cutest and most beautiful covers I have ever seen. I love the title, it’s so minimalist, and the design around it just makes everything look so special.
 

 
Birthday Girl by Penelope Douglas & Dear Enemy by Kristen Callihan
I love it so much when you can see a picture in the letters. This type of covers have always fascinated me, two of my biggest favourites are Birthday Girl by Penelope Douglas and Dear Enemy by Kristen Callihan.
 

Wild Highway by Devney Perry
I can't write book cover lists without including Devney Perry. She has so many stunning covers, she always blows my mind with each and every new cover reveal. I really like the fonts she picks, for this post I picked Wild Highway, the title font is just so pretty and I love the colour too, it harmonises so well with the rest of the cover. I also really adore how “The Runway Series” is portrayed on it, it perfectly matches everything.
 

Bound by Vengeance by Cora Reilly
Cora Reilly is one of my biggest favourite authors, and I was completely mindblown when I saw the cover rereveals for her Bound by Blood series. My biggest favourite out of the new ones is Bound by Vengeance, I just adore how the word “vengeance” is placed in the middle of the heart, (I really like how she incorporated the words into the new cover pictures, but with this one, the placement is just fire) the end result is incredibly gorgeous. 
 

 
Thank you so so much for reading this post, I hope you liked it. If you are interested in the Top 5 Wednesday project, they have a group on Goodreads (click here) where you can find the upcoming topics and you can read lists by other readers too. 
Have a wonderful day!

xoxo, Fruzsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése