2022. január 1., szombat

Decemberi összegző | December wrap up


! PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH !
 
Sziasztok! :)
Először is, engedjétek meg, hogy nagyon boldog új évet kívánjak nektek. Bízom benne, hogy 2022 egy egészségben, boldog pillanatokban, szeretetben, és persze csodálatos könyvekben gazdag év lesz számotokra.
A decemberi hónap során egy kedves barátommal, Laurával (Instagramon @shitofareaderslife felhasználónévvel találhatjátok meg, emellett pedig van egy blogja is, katt ide, ha meg szeretnétek nézni), egy közös bejegyzéssorozatot indítottunk, amelynek során minden héten hoztunk nektek közös posztokat. Nagyon élveztük ezeknek a könyves témájú listáknak az elkészítését, ezért úgy döntöttünk, hogy az új évben is szeretnénk ezt folytatni.
A januári első bejegyzésünkben a decemberi olvasámánylistánkon és a könyvekkel kapcsolatos eléréseinken lesz a hangsúly. Jó böngészést mindenkinek!
 
A decemberi hónap során...
...tizenhat bejegyzést sikerült közzétennem a blogomon. Erre a teljesítményemre hihetetlenül büszke vagyok, idén ebben az hónapban sikerült a legproduktívabbnak lennem a blogolás terén. Bízom benne, hogy a következő év során is hasonlóan aktív tudok lenni.
...tizenkét könyvet sikerült elolvasnom. Az elmúlt harmincegy nap során rengeteg újraolvasásra is sikerült sort kerítenem, de emellett számos új könyvet és írót is sikerült kedvenccé avatnom. Elmondhatatlanul örülök annak, hogy ebben a hónapban csak olyan regényeket sikerült elolvasnom, amelyeket nagyon szerettem, és mindegyiket négy csillaggal vagy annál többel tudtam értékelni (bár ebben nagy szerepet játszott az, hogy a decemberi olvasmánylistám nagy részét az újraolvasások tették ki.)
Az egyetlen dolog, ami egy kicsit elszomorított, az az, hogy Amo Jones The Silver Swan és The Broken Puppet című alkotásait már nem szerettem annyira, mint első olvasásra. A mostani újraolvasás alkalmával több olyan tényezőre is felfigyeltem, amelyeket nagyon zavarónak találtam, de ettől eltekintve még egész jó volt újra belépni ebbe a világba.
Decemberben kezdtem el olvasni Laura Thalassa Dark Harmony című regényét is, azonban sajnos nem sikerült befejeznem mielőtt még az év véget ért volna, úgyhogy ezt a kötetet nem is fogom megemlíteni ebben az összegzőben.
És most pedig mutatnám is, hogy miket olvastam decemberben:

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi – Ketten
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 2., 22:25 → 2021. december 3., 14:16
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc idézetek:
Cortez egy hét múlva tizennyolc éves lesz. Azt hiszem, ez van annyira fontos, hogy a szerettei vele töltsék. De úgy látszik, nekik nem.
– Tervezel valamit aznapra? – kérdeztem hirtelen, amikor már szinte a sulinál voltunk.
– Nem különösebben – vonta meg a vállát. – Csak két dolgot szeretnék.
– Mit? – néztem felé kérdőn.
– Hogy ne legyen semmi felhajtás. És hogy velem legyél.
 
Még az udvaron ülve beszélgettünk, amikor egy nő lépett oda a társaságunkhoz, és szólította meg Cortezt.
– Igen? – nézett fel a napszemüvege mögül.
– Szerettem volna elköszönni és jó nyarat kívánni. Amennyiben jövőre az ablakon belül maradsz, nem találkozunk – mondta mosolyogva. Aha! Szóval ő a dilidoki, akihez Cortez egész félévben járt.
– Rendben. Akkor végeztünk? – kérdezte Cortez.
– Igen.
– Mi a diagnózis? – kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot.
– Melyikőtök Reni?
– Én – emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott.
– Ő a válasz a kérdésedre – mondta Ricsinek.
– Gyógyítható? – kérdezte Dave nevetve.
– Szerintem nem – nevetett fel a doki is.
 

 
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi – Útvesztő
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 3., 14:17 → 2021. december 4., 10:41
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc idézetek:
– Kell egy biztos pont? – kérdezte halkan.
– Jól jönne – bólintottam.
– Itt vagyok. A többit kitaláljuk – mondta ki, nekem pedig a megkönnyebbüléstől szinte könny szökött a szemembe. A szavai hallatán valamiért elöntött a nyugalom, ami igazán jól jött, mert egy pillanat alatt megszüntette a pánikomat. És pont erre volt szükségem. Cortezre. Hogy mellettem legyen.
 
(…) és hasonló bejegyzéseken kívül semmi izgit nem láttam, egészen addig, amíg rá nem kattintottam Cortez adatlapjára. Na, és akkor ledöbbentem. Ugyanis volt egy új feltöltött képe, méghozzá rólam! Az a kép, amit Virág készített a ruhaszalonban, amikor fentről fényképez, én pedig a fehér ruhámban felnézek a kamerába. Nem voltam betaggelve rajta (nem akarta, hogy bejelölgessenek ismerősnek), és a kép alatt is csak két rövid szó volt: „my girl”.
 
 
Laura Thalassa: A Strange Hymn
Olvasás típusa: első alkalom
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 6., 22:44 → 2021. december 8., 11:01
Értékelés: 4,5 csillag
Kedvenc idézetek:
“And when I look at you – especially now – I see one simple truth.”
He stops speaking.
I sit up a little. “What was the truth?”
In the darkness, I can see him staring back down at me. “You are magic, love.”
 
You were everything I never knew I wanted. You were chaos. You were desperation. You were the most mysterious secret I’d ever come across.
 
 
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi – Örökké 1&2
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 4., 11:42 → 2021. december 9., 10:52
Elolvasott oldalak száma: 732
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc idézetek:
Cortez a vizes tincseit kifésülte a homlokából, megragadta a derekam, és magához húzott a vízben, a medence hullámai tükröződtek az arcán. Erről eszembe jutott, hogy enyhén szerelmes vagyok… ☺ Átkulcsoltam a karomat a nyaka körül, és hagytam, hogy hosszan megcsókoljon.
– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan.
– Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal.
– Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá.
– Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.
– Folyamatosan.
 
(…) addig én belenéztem az évkönyvembe, és elolvastam az utolsó sorokat. Corteztől. „Because maybe, you’re gonna be the one who saves me. And after all, you’re my wonderwall.”
 

 
Amo Jones: The Silver Swan
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 13., 19:27 → 2021. december 14., 15:28
Értékelés: 4 csillag
Kedvenc idézetek:
There’s just something magical about a library. It’s like a portal to many different worlds.
 
Secrets are weapons, and silence is the trigger.
 

 
Piper Rayne: My Unexpected Surprise
Olvasás típusa: első alkalom
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 15., 18:14 → 2021. december 15., 22:59
Értékelés: 4 csillag
Kedvenc idézetek:
I guess sometimes you get what you want without ever knowing you wanted it in the first place.
 
Sometimes things aren’t as perfect as you want them to be, but in the end, it doesnt mean they aren’t your fairy tale.
 

Amo Jones: The Broken Puppet
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 23., 21:58 → 2021. december 24., 20:56
Értékelés: 4 csillag
Kedvenc idézetek:
As alluring as a floating swan, but as deadly as a silver bullet.
 
“Look at me.”
I shake my head. “I sort of don’t want to.”
“Why?”  he whispers again, and I know in his tone that he’s being honest.
“Because.”
“Because why, Madison?”
“Because you steal some of my soul every time you do that thing with your eyes.”
 
 
Eliah Greenwood: Dear Love, I Hate You
Olvasás típusa: újraolvasás
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 24., 21:34 → 2021. december 25., 18:26
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc idézet:
You brought life to mind-numbingly dull moments, angry girl.
 
“Are you crazy? What are you doing here?” I scold him. “You should be at practice, getting ready for the game on Friday.” I grip his forearm, attempting to drag his six-foot-three ass out the door.
If he leaves now, he can still make it.
He doesn’t move an inch, cemented in place.
“Xav, you can’t be here. You–”
“Wrong.” He shuts me up. “Here is the only fucking place I should be.”
 
 
Leiner Laura: Mindig karácsony
Olvasás típusa: első alkalom
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 21., 21:16 → 2021. december 25., 23:29
Értékelés: 4,5 csillag
Kedvenc idézet:
– Honnan tudod, hogy nem egyedül van? Nem látok vele senkit – kérdezte.
– Pedig két popcornt vett – emeltem fel két kézzel a fiú rendelését.
– Talán nagyon éhes – próbálkozott Soma.
– Két kóla – tettem hozzá mosolyogva.
– Talán nagyon szomjas.
– Az egyik diétás – zártam le a beszélgetést, bízva abban, hogy ezzel meggyőzöm, de úgy tűnt, Soma nem ismer lehetetlent.
– Talán nem tudja, hogy cukorbeteg-e – mondta végül, mire felnevettem, és a fejemet rázva jeleztem Somának, hogy engedje el a témát, aztán megfordulva letettem a fiú elé a popcornokat és tölteni kezdtem az üdítőket a karácsonyi poharakba.
 
– Soma! Nem mehetsz át senkihez december huszonnegyedikén. Főleg nem a főnöködhöz. És főleg nem hívatlanul. Majd kimagyarázod a dolgot, megmondod, hogy kicsit boroztál, vagy nem tudom, szorongani kezdtél, hiszen sokan család nélkül ünnepelnek, és féltél, hogy tapintatlan volt az első üzeneted, csak ezt próbáltad korrigálni, de elnézést kérsz – improvizáltam.
– Ez jó, ez nagyon jó! – szólt. – Akkor megírom neki, hogy részeg vagyok. Kösz, Anna.
– Nem, én nem ezt mondtam! Soma! Soma? – szólongattam, de mindegy volt, már lerakta.
 
 
L. H. Cosway & Penny Reid: The Player and the Pixie
Olvasás típusa: első alkalom
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 26., 23:02 → 2021. december 27., 07:47
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc idézetek:
“And if you really want to name me after a drink, then I insist you call me Macallan,” he went on. “Because I’m unquestionably both rare and fine.” (…)
I mustered a laugh. “Wow, modest.”
 
The moment you walk into a room you brighten it, Lucy Fitzpatrick, and I for one feel like the luckiest bastard in the world for having known you.
 
I dont want to close my eyes when I could be looking at you.
 
 
L. H. Cosway & Penny Reid: The Cad and the Co-Ed
Olvasás típusa: első alkalom
Olvasás kezdete/vége: 2021. december 27., 12:47 → 2021. december 29., 09:43
Értékelés: 4 csillag
Kedvenc idézet:
@ECassChoosesPikachu: Mirror, mirror on the wall…
@THEBryanLeech to @ECassChoosesPikachu: You are. Always.
 
@THEBryanLeech: Ever notice how pineapples are made of neither pine nor apples? #mindboggled
@ECassChoosesPikachu to @THEBryanLeech: So I come check out your feed and this is what I find. Riveting stuff.
@THEBryanLeech to @ECassChoosesPikachu: I’m riveting enough in other areas, love xxx
 

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok a decemberi összegző bejegyzésemet, remélem, hogy tetszett. Bízom benne, hogy kedden is velünk fogtok tartani.
Legyen csodás napotok!
 
xoxo, Fruzsi

Hey everyone! :)
First of all, let me wish you a very happy new year. I hope 2022 will bring you all the happiness, love and of course, lots and lots of amazing books.
As you probably know, throughout the month of December, me and my amazing friend Laura (you can find her as @shitofareaderslife on Instagram, and she has a blog too, click here if you want to check it out) decided to bring you new posts each and every week. We had a lot of fun making these weekly lists, so we decided to continue this monthly blog post series.
In our very first topic for January, we will focus on our December reads and bookish achievements. Happy reading!
 
During the month of December...
...I have managed to publish sixteen posts on my blog. I am so incredibly proud of myself for doing this, in 2021, I was the most productive in December. I would like to keep this up for the new year too.
↠ ...I have read twelve books. I did a lot of rereading, but I also found new novels and new authors to love. I am super happy that I picked books I really loved (though rereading helped a lot in it), I rated all of these above 4 stars.
The only thing that made me disappointed is that I did not really like The Silver Swan and The Broken Puppet by Amo Jones as much as I did years ago when I have read these for the very first time. I found a lot of things that really bothered me, but still, it was mostly an enjoyable experience.
I have also started to read Dark Harmony by Laura Thalassa in December, but unfortunately I could not finish it before the year ended, so I will not mention it here, but I will do so in my next wrap up post.
And now, let me list you all the novels I have read in December:

Szent Johanna Gimi – Ketten by Laura Leiner
Reading type: rereading
Reading date: December 2nd, 2021, 10:25 pm → December 3rd, 2021, 02:16 pm
Rating: 5 stars
Favourite quotes:
Cortez egy hét múlva tizennyolc éves lesz. Azt hiszem, ez van annyira fontos, hogy a szerettei vele töltsék. De úgy látszik, nekik nem.
– Tervezel valamit aznapra? – kérdeztem hirtelen, amikor már szinte a sulinál voltunk.
– Nem különösebben – vonta meg a vállát. – Csak két dolgot szeretnék.
– Mit? – néztem felé kérdőn.
– Hogy ne legyen semmi felhajtás. És hogy velem legyél.
 
Még az udvaron ülve beszélgettünk, amikor egy nő lépett oda a társaságunkhoz, és szólította meg Cortezt.
– Igen? – nézett fel a napszemüvege mögül.
– Szerettem volna elköszönni és jó nyarat kívánni. Amennyiben jövőre az ablakon belül maradsz, nem találkozunk – mondta mosolyogva. Aha! Szóval ő a dilidoki, akihez Cortez egész félévben járt.
– Rendben. Akkor végeztünk? – kérdezte Cortez.
– Igen.
– Mi a diagnózis? – kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot.
– Melyikőtök Reni?
– Én – emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott.
– Ő a válasz a kérdésedre – mondta Ricsinek.
– Gyógyítható? – kérdezte Dave nevetve.
– Szerintem nem – nevetett fel a doki is.
 
 
Szent Johanna Gimi – Útvesztő by Laura Leiner
Reading type: rereading
Reading date: December 3rd, 2021, 02:17 pm → December 4th, 2021, 10:41 am
Rating: 5 stars
Favourite quotes:
– Kell egy biztos pont? – kérdezte halkan.
– Jól jönne – bólintottam.
– Itt vagyok. A többit kitaláljuk – mondta ki, nekem pedig a megkönnyebbüléstől szinte könny szökött a szemembe. A szavai hallatán valamiért elöntött a nyugalom, ami igazán jól jött, mert egy pillanat alatt megszüntette a pánikomat. És pont erre volt szükségem. Cortezre. Hogy mellettem legyen.
 
(…) és hasonló bejegyzéseken kívül semmi izgit nem láttam, egészen addig, amíg rá nem kattintottam Cortez adatlapjára. Na, és akkor ledöbbentem. Ugyanis volt egy új feltöltött képe, méghozzá rólam! Az a kép, amit Virág készített a ruhaszalonban, amikor fentről fényképez, én pedig a fehér ruhámban felnézek a kamerába. Nem voltam betaggelve rajta (nem akarta, hogy bejelölgessenek ismerősnek), és a kép alatt is csak két rövid szó volt: „my girl”.
 
 
A Strange Hymn by Laura Thalassa
Reading type: first time reading
Reading date: December 6th, 2021, 10:44 pm → December 8th, 2021, 11:01 am
Rating: 4,5 stars
Favourite quotes:
“And when I look at you – especially now – I see one simple truth.”
He stops speaking.
I sit up a little. “What was the truth?”
In the darkness, I can see him staring back down at me. “You are magic, love.”
 
You were everything I never knew I wanted. You were chaos. You were desperation. You were the most mysterious secret I’d ever come across.
 
 
Szent Johanna Gimi – Örökké 1&2 by Laura Leiner
Reading type: rereading
Reading date: December 4th, 2021, 11:42 am → December 9th, 2021, 10:52 am
Rating: 5 stars
Favourite quotes:
Cortez a vizes tincseit kifésülte a homlokából, megragadta a derekam, és magához húzott a vízben, a medence hullámai tükröződtek az arcán. Erről eszembe jutott, hogy enyhén szerelmes vagyok… ☺ Átkulcsoltam a karomat a nyaka körül, és hagytam, hogy hosszan megcsókoljon.
– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan.
– Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal.
– Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá.
– Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.
– Folyamatosan.
 
(…) addig én belenéztem az évkönyvembe, és elolvastam az utolsó sorokat. Corteztől. „Because maybe, you’re gonna be the one who saves me. And after all, you’re my wonderwall.”
 
 
The Silver Swan by Amo Jones
Reading type: rereading
Reading date: December 13th, 2021, 07:27 pm → December 14th, 2021, 03:28 pm
Rating: 4 stars
Favourite quotes:
There’s just something magical about a library. It’s like a portal to many different worlds.
 
Secrets are weapons, and silence is the trigger.
 
 
My Unexpected Surprise by Piper Rayne
Reading type: first time reading
Reading date: December 15th, 2021, 06:14 pm → December 15th, 2021, 10:59 pm
Értékelés: 4 csillag
Favourite quotes:
I guess sometimes you get what you want without ever knowing you wanted it in the first place.
 
Sometimes things aren’t as perfect as you want them to be, but in the end, it doesnt mean they aren’t your fairy tale.
 
 
The Broken Puppet by Amo Jones
Reading type: rereading
Reading date: December 23th, 2021, 09:58 pm → December 24th, 2021, 08:56 pm
Rating: 4 stars
Favourite quotes:
As alluring as a floating swan, but as deadly as a silver bullet.
 
“Look at me.”
I shake my head. “I sort of don’t want to.”
“Why?”  he whispers again, and I know in his tone that he’s being honest.
“Because.”
“Because why, Madison?”
“Because you steal some of my soul every time you do that thing with your eyes.”
 
 
Dear Love, I Hate You by Eliah Greenwood
Reading type: rereading
Reading date: December 24th, 2021, 09:34 pm → December 25th, 2021, 06:26 pm
Rating: 5 stars
Favourite quotes:
You brought life to mind-numbingly dull moments, angry girl.
 
“Are you crazy? What are you doing here?” I scold him. “You should be at practice, getting ready for the game on Friday.” I grip his forearm, attempting to drag his six-foot-three ass out the door.
If he leaves now, he can still make it.
He doesn’t move an inch, cemented in place.
“Xav, you can’t be here. You–”
“Wrong.” He shuts me up. “Here is the only fucking place I should be.”
 
 
Mindig karácsony by Laura Leiner
Reading type: first time reading
Reading date: December 21st, 2021, 09:16 pm → December 25th, 2021, 11:29 pm
Rating: 4,5 stars
Favourite quotes:
– Honnan tudod, hogy nem egyedül van? Nem látok vele senkit – kérdezte.
– Pedig két popcornt vett – emeltem fel két kézzel a fiú rendelését.
– Talán nagyon éhes – próbálkozott Soma.
– Két kóla – tettem hozzá mosolyogva.
– Talán nagyon szomjas.
– Az egyik diétás – zártam le a beszélgetést, bízva abban, hogy ezzel meggyőzöm, de úgy tűnt, Soma nem ismer lehetetlent.
– Talán nem tudja, hogy cukorbeteg-e – mondta végül, mire felnevettem, és a fejemet rázva jeleztem Somának, hogy engedje el a témát, aztán megfordulva letettem a fiú elé a popcornokat és tölteni kezdtem az üdítőket a karácsonyi poharakba.
 
– Soma! Nem mehetsz át senkihez december huszonnegyedikén. Főleg nem a főnöködhöz. És főleg nem hívatlanul. Majd kimagyarázod a dolgot, megmondod, hogy kicsit boroztál, vagy nem tudom, szorongani kezdtél, hiszen sokan család nélkül ünnepelnek, és féltél, hogy tapintatlan volt az első üzeneted, csak ezt próbáltad korrigálni, de elnézést kérsz – improvizáltam.
– Ez jó, ez nagyon jó! – szólt. – Akkor megírom neki, hogy részeg vagyok. Kösz, Anna.
– Nem, én nem ezt mondtam! Soma! Soma? – szólongattam, de mindegy volt, már lerakta.
 

The Player and the Pixie by L. H. Cosway & Penny Reid
Reading type: first time reading
Reading date: December 26th, 11:02 pm → December 27th, 2021, 07:47 am
Rating: 5 stars
Favourite quotes:
“And if you really want to name me after a drink, then I insist you call me Macallan,” he went on. “Because I’m unquestionably both rare and fine.” (…)
I mustered a laugh. “Wow, modest.”
 
The moment you walk into a room you brighten it, Lucy Fitzpatrick, and I for one feel like the luckiest bastard in the world for having known you.
 
I don’t want to close my eyes when I could be looking at you.
 
 
The Cad and the Co-Ed by L. H. Cosway & Penny Reid
Reading type: first time reading
Reading date: 2021. December 27th, 2021, 12:47 pm → December 29th, 2021, 09:43 am
Rating: 4 stars
Favourite quotes:
@ECassChoosesPikachu: Mirror, mirror on the wall…
@THEBryanLeech to @ECassChoosesPikachu: You are. Always.
 
@THEBryanLeech: Ever notice how pineapples are made of neither pine nor apples? #mindboggled
@ECassChoosesPikachu to @THEBryanLeech: So I come check out your feed and this is what I find. Riveting stuff.
@THEBryanLeech to @ECassChoosesPikachu: I’m riveting enough in other areas, love xxx
 

Thank you so so much for reading my December wrap up post. I hope you liked it, and if you did, please join us on Tuesday too.
Have a wonderful day!
 
xoxo, Fruzsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése