2022. január 9., vasárnap

Csalódást okozó olvasmányok | Disappointing reading experiences


! PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH !
 
Sziasztok! :)
A 2021-es évet szerencsére rengeteg új könyv kedvenccé avatásával tudtam zárni. Azonban ennek az évnek volt egy rosszabb oldala is, amelybe sajnos beletartozik az is, hogy számos olyan regény került a kezeim közé, amely csalódottságot váltott ki belőlem.A 2021-es kedvenceimről már egy korábbi bejegyzésben írtam (katt ide), és szerettem volna mesélni nektek a tavalyi negatív olvasási élményeimről is.
Mielőtt még nagyon belemerülnék ezeknek a köteteknek a felsorolásába, szeretném kiemelni, hogy az, hogy én nem szerettem ezeket a regényeket, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ti sem fogjátok. Nem vagyunk egyformák, ez csak az én véleményem, ettől eltekintve ha felkeltette valamelyik könyv az érdeklődéseteket, akkor bátran vágjatok bele.
És most nem is húznám tovább az időt, mutatom is, hogy mely regények okozták a legnagyobb csalódást számomra.
 
Kennedy Fox: Kissing the Cowboy
Olvasási státusz: félbehagyott
Tavaly talán az fájt a legjobban, hogy ebben a regényben csalódnom kellett. Én egyenesen imádtam az írónők Bishop Brothers sorozatát, annyira, de annyira bíztam benne, hogy meg fogják írni a kedvenc könyves párosaim gyermekeinek a történeteit is. És ez így is lett, én pedig nagyon szerettem ezeket a regényeket.
Aztán jött a Bossing the Cowboy. Ebben a könyvben a kedvenc Bishop Brothers párosom, Evan és Emily, lánya volt a főszerepben, és bár közel sem volt tökéletes, de azért tudtam élvezni ennek a regénynek az olvasását (ha bővebben is szeretnétek erről a könyvről olvasni, már van fent a blogomon róla egy értékelés, katt ide). Ethan már ebben a kötetben is nagyon ígéretes volt, az ő története kifejezetten egy olyan téma körül forog, amit én személy szerint nagyon imádok (barátságból szerelem), mégis még csak a feléig sem voltam képes eljutni, egyszerűen annyira nagyon untam az egészet, hogy úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha félbehagyom. Borzasztó érzés volt meghozni ezt a döntés, de nem bírtam tovább, annyira rossz érzés volt olvasni ezt a könyvet.
A Kissing the Cowboy volt az első Kennedy Fox által írt regény, amit félbe kellett hagynom, ez engem még mindig borzasztóan elszomorít, és az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ez pont akkor következett be, amikor a kedvenc párosom egyik gyermeke került a főszerepbe.
Az írónők szerintem nagyon, de nagyon túltolták benne a közösség média felületek kihangsúlyozását, túl sok időt fektettek a két főszereplő munkájának az ismertetésére, ami amúgy nem is lenne gond, a baj csak ott kezdődik, hogy szerintem ez a karakterek rovására ment. És ezt nem túlzom el, többet tudnék nektek mesélni a kecsketejről és az ebből az alapanyagból készült szappanokról, mint magáról Ethanről és Haperről.
Azt meg már nem is említve, hogy az, ahogyan Harper és a legjobb barátnője beszéltek a Bishop ikrekről hatalmas ellenszenvet váltott ki belőlem mindkét szereplő felé, egyszerűen egy rossz érzés kerített hatalmába valahányszor felhozódott ez a téma. Én nagyon nem szívlelem a szerelmi háromszögeket, és ez már most valami borzasztónak tűnt nekem.
Szóval igen, a szívem majd megszakadt ennél a regénynél, viszont a félbehagyása után úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább a sorozat olvasását.
 
 
Giana Darling: When Heroes Fall
Olvasási státusz: félbehagyott
Giana Darling The Fallen Men című sorozatát én nagyon, de nagyon szeretem. Hihetetlenül izgatottan vártam az Anti-Heroes in Love köteteinek a megjelenését, nagy lelkesedéssel vágtam bele a When Heroes Fall olvasásába, azonban nagyon gyorsan csalódnom kellett ebben a regényben.
Az alapsztori elmondhatatlanul jó lenne, de nekem az rontotta el legjobban az olvasás élményét, hogy az írónő a női főszereplőből gyakorlatilag mellékszereplőt csinált a saját történetében, teljesen a háttértbe szorította. Elena rengetegszer említést tesz a testvéreiről (Cosima és Giselle), ezáltal sokkal többet megtudunk róluk, mint Elenaról. Aztán ott van Dante is, akinek a szemszögéből borzasztóan sokat olvashatunk Cosimaról is. Cosima így, Cosima úgy, most komolyan, kit érdekel? Őszintén megmondva, engem már csak ezzel hatalmas ellenszenvet váltott ki belőlem mindkét lány, valamint Dante is. Én Elena miatt kezdtem el olvasni ezt a regényt. Tudom, hogy a testvérei is az élete részét képezik, de ha csak róluk akartam volna olvasni, akkor az ő könyveiket vásároltam volna meg. (Azt itt most hozzátenném, hogy ez sosem fog megtörténni, ugyanis Giselle története a megcsaláson alapszik, ezeket pedig ki nem állhatom, Cosimat pedig a When Heroes Fall néhány fejezete után teljesen megutáltam.)
A legjobban Elenat sajnáltam, annyira érdekes karakternek tűnt, csak miatta olvastam volna tovább, de annyira idegesített, hogy állandóan a testvérei vannak beállítva a szenteknek, hogy nagyon gyorsan elegem lett az egészből.
 
 
Saffron A. Kent: A Gorgeous Villain
Olvasási státusz: félbehagyott
Jaj, hát erre a könyvre még mindig fájdalmas visszagondolnom. Hogy én mennyire vártam az A Gorgeous Villain megjelenését! Tavaly május végén már konkrétan alig bírtam kivárni, hogy végre június lehessen, és olvashassam Callie és Reed történetét. Mielőtt még belevágtam volna ennek a regénynek az olvasásába, sort kerítettem a The Wild Mustang & the Dancing Fairy című kis szösszenetre is, amely lényegében az A Gorgeous Villain előzménynovellája. Hát, azt azért nem mondanám, hogy nagyon tetszett, sőt, de még ennek ellenére is úgy döntöttem, hogy ez sem tántoríthat el a folytatásának olvasásától.
Sajnos azonban nagyon negatív élményem volt ezzel a könyvvel, félbe is kellett hagynom. Erről bővebben egy értékelés keretein belül is írtam, ha el szeretnétek olvasni, akkor katt ide.
Ui.: A Hey, Mister Marshall annyira, de annyira jónak hangzik, viszont el sem tudom mondani, hogy mennyire félek tőle. És most egy olyan regényről beszélünk, ami még meg sem jelent, és júniusig nem is fog.
 

 
Fiona Cole: Blame it on the Champagne
Olvasási státusz: elolvasva
Annyira, de annyira ígéretes történetnek tűnt, de ahogy egyre jobban beleástam magam a kötetben, úgy lett egyre rosszabb és rosszabb. Arról, hogy miért is nem szerettem annyira ezt a könyvet már egy értékelés keretein belül bővebben írtam, ha kíváncsiak vagytok rá, katt ide.
Ui.: Ugyan sok problémám volt a kötet főhősnőjével, de ettől eltekintve még nagy esélyt látok arra, hogy folytatom a sorozatot.
 
 
Cora Reilly: By Sin I Rise – Part One
Olvasási státusz: elolvasva
Cora Reilly Sins of the Fathers című sorozatát vártam a legeslegjobban a világon, de sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ennek a nyitókötete nem igazán nyerte el a tetszésemet. Valahogy én teljesen mást vártam ettől az egésztől. Maddoxot az írónő teljesen úgy harangozta be, mint egy nagyon durva motorost, de valahogy olvasás közben véleményem szerint nem ez a kép tárul elénk róla. Marcella sem okozott olyan nagy meglepetést, én pontosan egy ilyen lányra számítottam személyében.
Számomra a szerelmi szál okozta a legnagyobb csalódást. Nem is tudom, hogy egyáltalán nevezhetném én ezt szerelmi szálnak, szerintem inkább a testi vágy lenne a legmegfelelőbb rá. Nagyon el lett kapkodva az egész, és ezt még mindig nem értem, főleg azért nem, mert az írónő két kötetre bontotta a történetüket.
Az vitathatatlan, hogy Amo az egészben a legjobb, bár azt még mindig nem értem, hogyan lett lényegében egyik pillanatról a másikra belőle egy gyilkológép.
Cora nemrég bejelentette, hogy még a 2022-es év során meg fog jelenni az Amo és Greta történetét elmesélő regény, és nagyon, de nagyon bízom benne, hogy legalább abban nem fogok így csalódni. Nagyon szorítok, hogy így legyen!
 

A. Jade: Hate Me
Olvasási státusz: elolvasva
Hát, őszintén megmondva, ennek a regénynek a végét még most sem igazán sikerült feldolgoznom. Ráadásul nem csak a vége hagyott bennem mély nyomot, hanem úgy az egész történet. És ezt nem jó értelemben véve mondom. Ó, de nagyon nem ám.
Engem általában nem zavarnak a korkülönbségről szóló sztorik, na de ez? Ez már nekem is túl sok volt. A női főszerelő tizenhat éves, és viszonya van egy negyvennyolc (!!!) éves férfivel (nem ő a történet főhőse), aki nem mellesleg házas (!!!), a felesége pedig súlyos betegségben szenved. Így visszagondolva, komolyan nem értem, hogy egyáltalán hogy bírtam végigolvasni.
 
 
Köszönöm szépen, hogy ma is velem tartottatok. Ne feledjétek, az, hogy én nem szerettem ezeket a könyveket nem jelenti azt, hogy ti is hasonlóan fogtok érezni.
Legyen csodás napotok!
 
xoxo, Fruzsi
 
Hey everyone! :)
2021 was quite a successful year for me, I could find many new books which I wholeheartedly adored and these quickly turned into some of my biggest favourites. On the other hand, unfortunately I picked up some books I really did not like or even had to DNF. I have already shared with you some of my biggest favourites of 2021 (click here), and I wanted to write about my negative reading experiences too.
A quick note before I jump into writing these mini reviews: just because I did not like these, that does not mean that you will not either. Please do not let my opinion affect your decision making process, if you are genuinely interested in any of these novels, give them a try. We are different, we like different books.
And now, without further ado, let me show you the books that turned out to be huge disappointments for me.
 
Kissing the Cowboy by Kennedy Fox
Reading status: did not finish
The fact that I had to mark this book as a did-not-finish made me so incredibly sad. I wholeheartedly adore Kennedy Foxs Bishop Brothers series, and before the Circle B Ranch novels were released, I was really hoping that they would decide to write the stories of the next generations of Bishops. And fortunately they did, and I loved every second of it.
But then Bossing the Cowboy was released. The heroine of this novel is the daughter of my biggest favourite Bishop Brothers couple (Evan and Emily, you can read more about them in Needing Him), and although it was not perfect, it was an enjoyable read (if you want to read my review about it, click here, and in this I tell you why I did fully love it). Ethan (who is the son of the same couple) has some smaller roles in this novel too, and I really adored him, his story is a best friends to lovers one, this trope is one of my personal favourites, however when I started to read his book titled Kissing the Cowboy, I could not even reach the 50% mark point, I had to DNF it. It was such a horrible feeling for me, it was a really tough decision to make, but it had to be done.
Kissing the Cowboy was the very first Kennedy Fox I marked as a did-not-finish, and this still makes me so incredibly sad, because this book tells the story of the son of my favourite couple.
In my opinion, the authors focused way too much on the business side of the story, they talked way too much about social media sites and the jobs of the main characters. Writing in details about these things would not be a problem, what really bothered me is that right now I could tell you more about goat milk and soaps made from it, than about Ethan and Harper.
Not to mention that they way Harper and her friend talked about the twins really made me uncomfortable, these conversations made me dislike both of these girls. I do not like love triangles at all, but I hate them even more if twins are in the focus.
So yeah, it was a heartbreaking reading experience, and as a result, I decided that I do not want to continue reading this series.
 

 
When Heroes Fall by Giana Darling
 Reading status: did not finish
I really, really love The Fallen Men series by Giana Darling. I was so incredibly excited for her new series titled Anti-Heroes in Love, I was so hyped for this duet. I started to read When Heroes Fall, I had high expectations for it, and unfortunately it quickly turned out to be a huge disappointment.
It started out really well, and this story could be so exciting, but what really made it impossble for me to enjoy it was the fact that the heroine (Elena) becomes basically the secondary character of her own story in the first few chapters. She talks a lot about her sisters (Cosima and Giselle), as a result we know a lot more about them than about Elena. Then, there is Dante, from whose point of view we can read a lot about Cosima. Cosima this, Cosima that, honestly who cares? These qucikly made me dislike the girls and Dante too. I am here for Elena. Of course, I know that they are a part of her life, but if I wanted to read about them, I would read their books (though I have to mention that this will not ever happen, because Giselles story has a cheating trope, and that is a huge no-no for me, and as I have already mentioned, I already hate Cosima, I do not wish to read more about her).
I felt sorry for Elena, I really liked her, I wanted to read it just because of her, but the fact that her sisters were treated like some kind of saints and all of the things I mentioned above made this book unbearable for me.
 
 
A Gorgeous Villain by Saffron A. Kent
Reading status: did not finish
Oh my, it is actually hurts to just think about this book. Words can not describe how excited I was for A Gorgeous Villain! Last year in May I was basically on pins and needles, I even started to count down the days until it release. Before I started reading this one, I have also read its prequel, The Wild Mustang & the Dancing Fairy, and personally, I did not really like it, but I did not let them deter me from reading more about Callie and Reed.
Unfortunately, I had a very negative experience with this novel, I have already written a longer review about it, click here, if you want to read it.
PS.: To be completely honest, Hey, Mister Marshall sounds so incredibly good, but I am extremely afraid to start reading it, and it is not even released yet. Fingers crossed it turns out to be really awesome.
 
 
Blame it on the Champagne by Fiona Cole
Reading status: finished
This story had so much potential, but as I was reading it, it slowly become worse and worse. I have already written a review about this novel, and in it, I tell you in details why I did not like it, if you want to read it, click here.
PS.: I had a lot of problems with the heroine, but I did like her best friends, so I am considering to continue this series.

 
By Sin I Rise – Part One by Cora Reilly
Reading status: finished
One of my most anticipated releases of 2021 was definitely the first book in Cora Reillys new series titles Sins of the Fathers, and it makes me so sad to say this, but it turned out to be a huge disappointment, I expected something very different from this story. Before its release, Cora mentioned it so many times that Maddox is that bad biker guy, but I would not describe him this way. Marcella was not really a huge surprise, she is exactly like I imagined her.
For me, the romance storyline was the biggest disappointment. To be honest, I would not even call it romance, it was more like lust. Maddox and Marcellas realtionship was so rushed, and I still do not understand why, especially given the fact that Cora decided to split their story into two.
In my opinion, Amo is the star of this novel, though I still feel that he went from a gamer guy to a killer machine really quick.
Cora has just announced that Amo and Gretas story will be released in 2022, and I really, really hope it will not turn out to be a disappointment. Fingers super crossed!

 
Hate Me by A. Jade
Reading status: finished
To be completely honest, I still can not wrap my head around the ending of this book. And I do not mean it in a good way. Oh, no no. Moreover, it is not just the ending that was confusing to me, basically I could describe the whole story with a huge what?.
Big age gap stories do not bother me, I actually really like this trope, but this one? It was just too much for me. The heroine is sixteen years old and she has an affair with a forty-eight years old (!!!) married (!!!) man (he is not the main love interest) whose wife suffers from a serious illness. Looking back, I really do not know how I was able to actually finish this one.

 
Thank you so so much for joining me today. Please do not forget that just because I did not like these books, that does not mean that you will not either.
Have a wonderful day!
 
xoxo, Fruzsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése