2022. február 8., kedd

Azonnal akarom alkotók | Auto-buy authors

 
! PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH !
 
Sziasztok! :)
A mai bejegyzésben azokról az írókról fogok nektek mesélni, akiknek a könyveit szinte ahogy megjelennek, meg is veszem.
Ezt a posztot egy kedves barátnőmmel közösen készített februári könyves bejegyzéssorozat keretein belül hozom el nektek. Instagramon @shitofareaderslife felhasználónévvel találhatjátok meg, emellett pedig van egy blogja is, katt ide, ha ezt is meg szeretnétek nézni.
 
Ha esetleg lemaradtatok volna az előzőekről, akkor ezeket itt megtekinthetitek:
Januári Összegző: katt ide
 
És most nem is húznám tovább az időt, mutatom is a mai lista főszereplőit.
Kellemes böngészést!
 
Leiner Laura
Őszintén megmondva, amikor elkezdtünk ötletelni a februári témák kapcsán, és megegyeztünk abban, hogy az egyik bejegyzésben az „azonnal akarom alkotókról” is fogunk írni, akkor valamiért az volt bennem, hogy nekem sok ilyen van, aztán mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, igencsak gyorsan rájöttem, hogy valójában én csak egy írónak adhatnám ezt a címet, ő pedig nem más, mint Leiner Laura.
Ő az oka annak, hogy ilyen szenvedélyesen beleszerettem az olvasásba. Három könyve kivételével az összes alkotását olvastam, és ezeket volt, hogy többször is újraolvastam. A Szent Johanna Gimi című sorozata volt az, amely megszerettette velem az olvasást, és őszintén bevallom, hogy pontosan meg sem tudnám mondani nektek, hogy hányszor olvastam már újra ezt a sorozatot, a tizenharmadik alkalom után feladtam a számolást. Minden egyes alkalommal, amikor úgy döntök, hogy ismét vissza akarok térni ezekhez a karakterekhez, az írónő képes mosolyt csalni az arcomra, és ahogy egyre csak haladok az olvasással, úgy bizony megjelennek a könnyeim is, a végére pedig már rendesen zokogok.
Január elején Laura bejelentette, hogy idén két új kötete fog megjelenni (egy egyedülálló kötet az év első felében; valamint az új sorozatának a nyitókötete az év második felében), és lényegében majdcsak ennyit tudunk ezekről a történetekről, de én mégis már most, így is nagyon, de nagyon akarom őket.
 
Habár, ahogy már fentebb is említettem, valójában csak őt hívhatnám úgy igazán az én „azonnal akarom alkotómnak”, nem akartam ilyen rövidke listával jelentkezni, szóval most szeretnék nektek bemutatni néhány olyan írót, akiknek a regényeit már tűkön ülve várom, és biztosak lehettek benne, hogy mihelyst elérkezünk ezeknek a megjelenési napjukhoz, én az elsők között leszek, akik beszerzik őket.
 
Piper Rayne
Ezen íróduó alkotásait kedves barátnőm, Laura, ajánlására kezdtem el olvasni (még mindig nem tudom neked eléggé meghálálni, hogy ajánlottad nekem ezeket a regényeket, szóval még egyszer KÖSZÖNÖM), jelenleg teljesen bele vagyok szerelmesedve a The Greene Family című sorozatukba, és ó te jó ég, mit meg nem tennék, hogy már most olvashassam a My Scorned Best Friend-et, VÁLASZOKAT AKAROK.
 
Eliah Greenwood
Eliah Greenwood írónő még elég új számomra, tavaly sikerült felfigyelnem a munkásságára, és szinte azonnal hatalmas rajongójává váltam. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen én is megkaptam a hamarosan megjelenő Dear Heart, I Hate You című regényének a recenziós példányát, a mai este folyamán végre bele is tudom majd vetni magam, és már alig várom, hogy olvashassam! A Dear Love, I Hate You-ban nagyon, de nagyon imádtam Finn-t és Dia-t, annyira boldog voltam, amikor az írónő bejelentette az ő történetüknek a megjelenését is, az meg már csak egy ráadás volt, hogy nem csak egy, hanem KETTŐ (!!!) köteten keresztül olvashatunk majd róluk (a Dear Heart, I Miss You már előrendelhető).
Amíg várunk a Dear Heart, I Hate You megjelenésére, őszintén nagyon szeretném figyelmetekbe ajánlani a Dear Love, I Hate You-t is, számomra ez volt a 2021-es év egyik legjobb olvasmánya.
 
Jennifer L. Armentrout
Az írónő Luxen című sorozatát már jópár évvel ezelőtt olvastam, varázslatos, izgalmakkal teli élményt nyújtott számomra, nagyon tudom azoknak ajánlani, akik szeretik a fantasy regényeket. Imádatom legújabb tárgya az Originek című sorozata, ó te jó ég, hogy én mennyire szeretem Luc karakterét. Szeretném már újraolvasni A legsötétebb csillagot, hogy aztán végre folytathassam a sorozatot, és bár a The Fevered Winter-nek még nincs megjelenési dátuma, nagyon bízom benne, hogy nem kell majd sokat várnunk rá.
 
Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést, remélem, hogy tetszett. Ne felejtsetek el benézni Laura blogjára sem. Bízom benne, hogy jövő héten kedden is velünk fogtok tartani.
Legyen csodás napotok!
 
xoxo, Fruzsi

Hey everyone! :)
Here I am with a brand new blog post, and today I will talk about my auto-buy authors. I am brining you this list in collaboration with one of my dear friends, because we are continuing our monthly bookish themed blog post series. You can find her as @shitofareaderslife on Instagram, and she has a blog too, click here if you want to check it out.
 
If you have not read my previous posts for this series, you can check them out here:
January Wrap Up: click here
 
And now, without further ado, here are my auto-buy authors.
Happy reading!
 
Laura Leiner
To be completely honest, when we started brainstorming for this month’s posts, and we agreed on this topic, I thought I have so many auto-buy authors, but the truth is I have only one, and she is a Hungarian author by the name Laura Leiner.
She is the reason I am so passionately in love with reading, I have read all of her books except three, and the ones I have read, I have also reread multiple times. She has a young adult high school romance series (the one that made me fall in love with reading), and I can not even tell you how many times I have reread it, I stopped counting after the thirteenth reread. Each and every time I reread this series, she manages to put the biggest smile on my face, and as I am slowly nearing the end, I am crying like a baby.
At the beginning of January, she has announced that she will release two new books this year (one standalone during the first half of the year, and the first volume of her newest series in the second half), and basically that is all we know about these stories, and I already want them so bad. 
 
Although she is the only “one-click author” of mine whose books I wanna buy as soon as she announces them, I wanted to include some authors whose books I am impatiently waiting for, and as soon as they are released, you can bet I will be there to get them.
 
Piper Rayne
I have started to read this author duo because of my dear friend Laura (I still can not thank you enough for recommending those books to me, so THANK YOU), right now I am way too obsessed with their series titled The Greene Family, like literally guys I am dying to get my hands on My Scorned Best Friend, god I NEED ANSWERS.
 
Eliah Greenwood
She is a quite new favourite of mine, but I fell in love with her stories and writing very quickly. I am lucky enough to say that I have received the advance reviewer copy of her upcoming release, Dear Heart, I Hate You, and I am diving into this beauty tonight and oh my, I just can not wait to do so! I loved loved loved loved loved Finn & Dia in Dear Love, I Hate You, I was so happy when she announced their story, and moreover, we are getting TWO (!!!) books about them (you can already preorder Dear Heart, I Miss You).
And while we are waiting for the release of Dear Heart, I Hate You, go read Dear Love, I Hate You, it was one of the best books I have read in 2021.
 
Jennifer L. Armentrout
I have read her series titled Lux way too long ago, and it was such an amazing journey, I can highly and honestly recommend it to everyone who loves fantasy romances (little side note: the heroine is a bookworm). My newest obsession written by her is the Origin, oh boy I am head over heels in love with Luc. I am currently planning on rereading The Darkest Star so then I can continue the series, and I really hope we will not have to wait a lot for the release of The Fevered Winter, fingers super crossed!
 
Thank you so so much for reading for this wrap up post. I hope you liked it, and if you did, please join us next Tuesday too. Do not forget to check out my sweet friend, Laura’s post too.
Have a wonderful day!
 
xoxo, Fruzsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése